Ha egy kiruccanást tervezel Budapestről Dégre, akkor szerencsére nem kell sokat autózni. A Dég-Budapest távolság nagyjából 100 kilométert kell megtenned, ami autóval körülbelül 1 óra 15 percet vesz igénybe. Nem is olyan vészes, igaz?
Dég-Budapest távolság: hogyan jutsz el Budapestről Dégre?
A Dég-Budapest távolság nagyjából 100 kilométer. Lássuk, hogyan érdemes megtenni az útat!
A legegyszerűbb útvonal az M7-es autópályán vezet, amelyről a 64-es útra letérve már közvetlenül Dég felé haladhatsz. Az autópálya jól járható, így ha nem éppen a péntek délutáni csúcsban indulsz, egész kényelmesen elérheted a települést.
Autóval
Budapestről indulva először az M7-es autópályán kell haladnod Székesfehérvár irányába. Onnan a 64-es útra térve, dél felé tartva rövid időn belül megérkezel Dégre. Az egész út körülbelül 100 km, amit normál forgalom mellett 75-80 perc alatt letudhatsz.
Tömegközlekedéssel
Ha inkább buszra vagy vonatra szállnál, számolj egy hosszabb utazással. A legegyszerűbb megoldás, ha vonattal vagy busszal eljutsz Székesfehérvárra, majd onnan helyi buszjárattal folytatod utad Dégi irányába. Ez persze több átszállást és türelmet igényel, de megéri, ha nem szeretnél autózni.
Dégi kirándulás? Akkor irány a Kisdió!
Dégi kirándulás? Akkor irány a Kisdió! Mutatjuk miért!
- Állatbarát szállóhely: Nehéz gondoskodni kedvenced szállásáról a nyaralásod alatt? Nem szívesen hagyod otthon cicád? Semmi gond, a Kisdió Vendégház macska- és kutyabarát üdülőhely. Ráadásul ingyen hozhatod kedvenced!
- 2 hálószoba 2 fürdőszoba: A Kisdió Vendégházban két zárható, szeparált hálószoba található, kényelmes, nagy méretű francia ágyakkal. Illetve a közösségi térben további 2 férőhelyes kanapéágy használható.
- 6 férőhely: Szálláshelyünkön összesen 6 férőhely van, így akár nagyobb baráti társasággal is megszállhatsz vendégházunkban.
- Villámgyors WiFi kapcsolat: Elérhető vezeték nélküli internet (WiFi) a vendégházban. A gyors sebességű, megbízható internet alkalmas munkához, videó és filmnézéshez.
- Kiváló felszereltség: A Kisdió Vendégházban az alábbiakat találod meg: nagyméretű hűtőszekrény, mélyhűtő vízforraló, indukciós sütőlap, mikrohullámú sütő, étkészlet, evőeszközök, poharak, mosogatógép, mosógép, ágynemű, környezetbarát napelemes energiaforrás, tál a kiskedvenceknek és ruhatároló szekrények.
- Ingyenes, zárt parkoló: A Kisdió Vendégház saját, ingyenes parkolóval rendelkezik, ahol akár 3 gépjármű is elférhet. A vendégház előtti utca szakaszon ingyenes a parkolás.
- Óriási, saját zárt kert: Szívesen pihennél este saját kertedben? Szeretnéd, hogy a gyerekek biztonságban játszhassanak egy zárt kertben? Örülnél, ha nem csak számodra, de kutyád részére is élvezetes lenne a nyaralás? Vendégházunk biztonságos, saját kerttel rendelkezik!